Barna medve : Teste 1és3 m hosszú, tömege ennek megfelelõen 100és800 kg.

A barna medve a gyakorlatban tipikus mindenevõ; megeszik gyakorlatilag mindent, legyen az fû, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, éppen rovar, kisemlõs vagy szarvas méretû zsákmány. Nyáron elsõsorban növényeket, terméseket és hagymákat fogyaszt. A táplálék után kutatva elõszeretettel ássa ki az üreglakó állatokat, mint például az egereket, mormotákat. Étrendjében kiemelt helyen szerepelnek az ízeltlábúak, így például a molyok lárvái, a mézet pedig közmondásosan kedveli. Ezek a protein- és zsírforrások különösen õsszel, a téli nyugalmi idõszaka elõtt fontosak, amikor tartalékokat halmoz fel a kemény hónapokra. A dögöt sem veti meg. A barna medve bármelyik napszakban lehet aktív, de rendszerint reggel és este táplálkozik, a nap többi részét pedig fedezékében tölti. Ehhez többnyire egy mélyedést ás magának, és belefekszik. Több száz kilométereket is bekóborol egy év alatt, mindig az adott évszakban legtöbb táplálékot kínáló területeket keresve. A téli nyugalmi idõszak a tél elején kezdõdik, és a helyi viszonyoknak megfelelõ ideig tart (a melegebb vidékeken el is maradhat). A nyugalomra vonuló medve (leginkább nagy kövek, vagy óriásfák gyökerei közé) odút ás, majd száraz növényekbõl bealmoz magának. Nem ritkán több, egymást követõ évben ugyanazt az odút használja. A nyugalmi idõszakban nem hibernálódik, és gyakran felébred, ezért ez nem is igazi téli álom, mint egyes rágcsálóknál, hüllõknél és kétéltûeknél. Télen testsúlyuk jelentõsen (akár a negyedével is) csökken, ezért tavasszal igyekeznek mielõbb regenerálódni.

Hangyászmedve

Szarvas: Az állat hossza 165-250 centiméter, marmagassága 100-150 centiméter és testtömege 160-200 kilogramm. A tehén kisebb és könnyebb, mint a bika. A bikák ágas-bogas agancsot viselnek, melyet minden évben ledobnak, és újat növesztenek. Szõrzete télen szürkésbarna, nyáron vörhenyesbarna. A tavasszal született borjak szõrzete vörösesbarna, sárgásfehér pettyekkel. A szarvasok "tükre" nyáron világos barnás-sárga, télen sárgás-fehér. A nyaksörény és a has tájék szõrzete a bikáknál sötétebb, mint a teheneknél. Szõrzetüket évente kétszer váltják, õsszel szeptember-október hónapban, tavasszal április-május hónapban. A bikák egyedül vagy kis csapatokban, a tehenek kis családi kötelékekben élnek. Legelõ típusú faj, tápláléka lágyszárú növények, de tavasszal a bokrokról és fákról a rügyeket is elfogyasztja. Napi 8-10 órát tölt táplálkozással, majd ugyanennyit kérõdzéssel.

Õz

Az õz az erdõs sztyeppék és a kis erdõfoltokkal tarkított mezõgazdasági területek szarvasféléje. Kedveli azonban a nádasokat, magas füves bozótosokkal tûzdelt térségeket is. Az erdõk közül a nyitott, táplálékban gazdag, felújuló jellegûeket kedveli (vágásterületek, erdõtüzek utáni foltok). Az emberi hatások a történelmi idõket tekintve az õznek kedveztek, például a zárt erdõk kitermelése, szûz területek feltörése és a gyepesítés, intenzív mezõgazdálkodás. A viszonylag vékony hótakarót és a rövid hó borítást igényli. Elterjedésének északi határa a hozzávetõleg 30 cm magasságú tartós hótakaró vonalával esik egybe. A hegyvidékeket nem kifejezetten kedveli, 2400 méternél magasabban ritkán fordul elõ. Az õz nyáron jellemzõen magányosan, vagy kis családi csoportokban él, például suta a gidáival. õsztõl tavaszig azonban kisebb nagyobb csapatokat formálnak. A nagyobb csapatok összetétele folyamatosan változik. Erdei területeken 4-8 egyedbõl, nyílt mezõgazdasági területeken 40-90 tagból álló csoportok is kialakulhatnak A csoportképzés mértéke az élõhely jellegétõl (fedettség és táplálékforrások) és az állomány sûrûségtõl is függ. A tél folyamán a nyílt területeken a táplálékban gazdagabb részeken koncentrálódnak.

Farkas

A nõstények testtömege 18–55 kilogramm, a hímeké 20–80 kg; testhossza 1,3–1,6 méter. Vad alfajai a rókánál nagyobb, szürke, barnás-szürke, sárgásbarna vagy fehér színû állatok. (Az alfaj színe élõhelyétõl függ.) Bár nagyszerû és intelligens vadászként ismert, kisebb részben növényi eredetû táplálékkal is kiegészíti étrendjét. Az állatokban sem válogatós, kisebb állatokat éppúgy elkap, mint a jávorszarvas és pézsmatulok méretû nagy patásokat – persze ez utóbbiakat csapatban vadászva. A kiszemelt vadat kitartóan üldözik hosszú kilométereken keresztül, majd beérve a farába, lágyékába és marjába marva terítik le õket. Akár 70 km/h-ás sebesség elérésére is képesek. Miután a legnagyobb sikerre törekednek, elsõsorban az eleve hátránnyal induló legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki. Ezáltal fontos a szerepük a prédapopulációk számának szabályozásában. A zsákmányt leterítve a híres farkasétvággyal fejenként akár 9 kilogrammot is megesznek belõle. A dögöt sem vetik meg, gyakran próbálják közös erõvel elkergetni a többi farkast, a medvéket és a pumákat friss zsákmányuk mellõl. A települések szeméttelepein is megjelennek, hajdan az õsi emberi közösségeket így kerülgetõ farkasokból házasíthatták a kutyákat.

A farkasok rendkívül szervezett szociális csoportokban, úgynevezett falkákban élnek. Ezek létszáma az élõhely adottságaitól függõen 2–36 lehet; általában 5–9. A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezetõ alfa-párhoz és utódaikhoz idegen farkasok is csatlakozhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, õt követi az alfa-nõstény. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a béta-hím váltja fel.

A farkasokra az egymást váltó „letelepedett” és „nomád” életmód jellemzõ. Tavasszal és nyáron egy területen maradnak, amíg a kölykök fel nem nõnek, õsszel és télen azonban hatalmas távolságokat járnak be éjszakánként. Ilyenkor naponta akár 200 kilométert is megtehetnek, 8 km/h átlagsebességgel.

Territoriális viselkedésük erõs; a falka felségterülete az élõhely adottságainak megfelelõen 130–13 000 négyzetkilométer között van. Területüket hevesen védik a betolakodókkal szemben; akár meg is ölhetik azokat.

Róka

Hossza eléri az 1,4 m-t, ebbõl 50 cm a farok. Magassága 38 cm. Súlya közepesen 6–10 kg, kivételesen akár 13 kg is lehet. Feje széles, homloka lapos, hirtelen keskenyedõ arcorra hosszú és keskeny. Szemei ferdén nõnek; felálló füleinek a töve széles; felül kihegyesednek. Törzse karcsú, végtagjai rövidek és vékonyak. Farka hosszú és bozontos; Fölül nézetben rozsda-, vagy sárgásvörös szõrméje sûrû és puha. Homlokán vállain és háta hátulján a farok tövéig fehéren foltos; ajka, pofája és torka ugyancsak fehér. A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek a mancsokhoz hasonlóan feketék. Kotoréknak nevezett lakóhelyét elõvigyázatosan választja meg. Kedvezõ körülmények között nem maga ássa, hanem borzok elhagyott kotorékaiban telepedik meg. Idõnként lakott borzkotorékban is felüti tanyáját, és nem ritkán ki is szorítja onnan a borzot. Gyakran költözik barlangokba és más természetes üregekbe, de romokba, omladékokba, kõrakásba is; gyakran korhadt fák üregével, sûrû bozóttal vagy elhagyott homokbányák üregével is megelégszik. Van, hogy kazlakban talál magának téli lakást. Fõleg éjjel, de csendes, elhagyatott helyeken fényes nappal is vadászik. A hosszú nyári napokon több órával napnyugta elõtt indul vadászni kölykeivel. Állandó hideg idõben és nagy hóban csak a reggeli órákban pihen. Ameddig csak teheti, a sûrûségben halad.

A róka a fiatal õztõl a bogarakig minden állatra vadászik, de szívesen fogyaszt dögöt is. Fõ táplálékai az egerek, de megfogja a mezei és üregi nyulat, az õzgidát, sõt, a szarvas borjacskát is. Nemcsak a földön fészkelõ madarak tojásait rabolja el és fiókáit marcangolja szét, de a repülni tudó madarakat is rendesen becserkészi. Jól úszik, ezért a vízimadarak fészkei sincsenek tõle biztonságban: még a kotló hattyúkat is megfojtja. Közismerten károsítja a házi baromfiállományt – fõleg a kölykes anya róka. A nagy kertekben és a szõlõkben sáskákat, cserebogarakat és lárvákat, földi gilisztákat fogdos, de megeszi az érett gyümölcsöt is. Télen, magas hóban, amikor vadászterületén nem jut megfelelõ táplálékot, gyakorta az ember közelébe húzódik némi ételhulladék reményében.

Többnyire február közepén párzik. Ez idõ alatt ibolyának nevezett mirigye nagyon erõsen szaglik. A vemhes róka kitépi hasáról a szõrt, hogy kölykei könnyen hozzáférhessenek emlõihez. Ebbõl a szõrbõl készít vackot a kölyköknek. Egy alom 3–12 (többnyire 4–7) kölyköt számlál. A kölykök összetapadt szemhéjjal, fejhez lapult füllel jönnek a világra, és nagyon lassan fejlõdnek. Szemük legkorábban a 14. napon nyílik ki; eddigre minden tejfoguk kibújik. Egy–másfél hónapos korukban merészkednek elõször a szabadba, hogy a napon sütkérezzenek és játszadozzanak. Júliustól a kölykök az öreg vadászó rókát követik, majd egyedül is vadászni kezdenek (eleinte nappal, szürkületkor). Késõ õsszel válnak el anyjuktól.

Nyúl

Testhossza 50-70 centiméter, 2500-6500Minden ehetõ növényi részt elfogyaszt, legjobban a zsenge, nedves hajtásokat szereti. Tavasszal a fiatal vetésben tartózkodik és ezt eszi. Késõbb lóherét és a lucernát keresi fel, aratás után a kukorica-, burgonya- és répaföldekre vonul, majd késõbb a fiatal õszi vetéseket és káposztáskerteket látogatja. Télen, ha nagy a hó, behúzódik a kertek és a szérûk környékére és ilyenkor a gyümölcsösökben, faiskolákban, csemetekertekben rágásával hatalmas károkat tehet. Különösen az akácfa fiatal csemetéit rágja elõszeretettel.  Színe szürke. Hátsó, erõs lábai segítségével a 70 kilométer/órás sebességet is képes elérni.

Az itt található nõvény világ változatosnak mondható többnyire fenyõerdõ található de található bükkfa erdõ is. Ezenkívül nyírfa nyárfa juhar kõris vadcseresznye stb.